Év sportolója-választás: a férfiaknál úszó lesz az első!
Az M4 Sport műsorában Szöllősi György, az MSÚSZ elnöke és Csisztu Zsuzsa alelnök ismertette, kik kerültek az első három közé az egyes kategóriákban a 67. M4 Sport – Az Év Sportolója Gálán.
Lewis Hamilton ugyan megszerezte a 100. győzelmét a királykategóriában, ami páratlan teljesítmény, de a show-t ezúttal honfitársa, Norris szolgáltatta, aki a hétvégén a nézők szívét is elrabolta.
RAPID - a Mandiner Sport és a Racingline.hu hétfői digitális autó-motor sport melléklete
Vámosi Péter írása
Igy indult valahogy Hamilton is 2007-ben, történetesen pont ugyanannál a csapatnál, ahol most Lando Norris is versenyzik, ez a McLaren istálló. Akkor az ifjú brit csapattársa Fernando Alonso volt, az elmúlt két év bajnoka. Ron Dennisék olyan komolyan hittek az új felállásban, hogy szemrebbenés nélkül hagyták távozni Kimi Räikkönent a Ferrarihoz, Juan Pablo Montoyát pedig a tengerentúlra. A ravasz és tapasztalt bajnok és a kezdő újonc felállás azonban hamar nem várt meglepetést hozott.
A spanyol odébb is állt, 2008-ra Hamilton pedig be is zsebelte az első világbajnoki címét. Azóta a gyári Mercedes alakulatával még hatot gyűjtött hozzá, és idén is harcban áll a világbajnoki címért, fiatal kihívójával, Max Verstappennel szemben.
A brit fiú azért nem a nincstelenségből küzdötte fel magát a a királykategóriáig, ellentétben Hamiltonékkal, akinek az édesapja három állást is vállalt, hogy fia versenyezhessen, amíg a tehetsége okán be nem került a McLaren junior programjába. Lando édesapja az informatikai vállalkozásaiból már jó alapot teremtett, és a srác először inkább a MotoGP felé kacsintgatott, ahol azt a Valentino Rossit válaszotta példaképül, aki épp idén vonul vissza. Néhány éve pedig pont Hamiltonnal cseréltek járművet egy szponzori eseményen. A fiatal versenyző azonban szerencsére mégis inkább a gokartot választotta, és ezzel elindult a siker felé vezető úton.
Azonnal megnyerte a gokartos évét követően az első formaautós bajnokságát, 2016-ban pedig egyszerre nyerte meg a Formula Renault 2.0 NEC, a Formula Renault 2.0 Európa-kupa, valamint a Toyota Racing Series szériákat, így
2017-ben folytatódott a sikersorozat: a Formula 3-as Európa-bajnokságot is megnyerte, és így már le is igazolta a McLaren hivatalos tesztpilótának, vagyis egycsapásra Forma-1-es autót is tesztelhetett. 2018-ban a Formula 2-t ugyan nem nyerte meg azonnal, de
2016-ban személyesen is találkozhattam vele, amikor a Formula Renault 2.0 NEC sorozatával a Hungaroringen járt és kitűnő ajánlólevélnek bizonyult, hogy
Akkori interjúnk során - az azóta az interneten egyébként mémkirályként elhíresült - Norris még kifejezetten félénken nyilatkozott, folyamatosan tördelte a kezét az alig pár perces beszélgetés alatt.
Alig egy évvel később az addigra "nagyfiúval" újra a Hungaroringen találkoztunk, a Forma-1-es csapatok nyári tesztjén, amikor először próbálhatott ki élesben egyet az az évi versenyautóból, és ez azért tűnt nagy szónak, mert korábbi tesztjein csak a két évvel korábbi járgányhoz férhetett hozzá. Amíg a brit srác a pályán küzdött a másodpercekkel, az újoncok körüli lazább légkörnek köszönhetően szóba elegyedhettem Lando Norris milliomos édesapjával. Ellentétben például Lawrence Stroll-lal, egy mindenféle hivalkodástól mentes, szimpatikus embert ismertem meg benne, aki boldogan válaszolt akár kényes kérdésekre is. Világossá tette, hogy
De az is kiderült, hogy a közösségi médiáin látható szarkasztikus brit humor tényleg Lando sajátja, nincs külön stábja, aki ilyen módon is építené őt.
Késő délután eleredt az eső, tényleg vállalhatatlanná váltak a körülmények, és még a tapasztalt öregek is inkább eltűntek a boxok mélyen. Két férfi maradt csak talpon a vidéken, akik egyáltalán kimerészkedtek: Daniel Ricciardo, - akkor még a Red Bull pilótája -, illetve Lando Norris. Véletlen talán, hogy 2021-ben ők alkotják már a McLaren párosát? Az ausztrál pilóta azonban pár kör után bejött, míg kollégája kint maradt, és arra szánta ezeket a köröket, hogy kitartóan feszegesse autója és egyben saját képességei határait. Édesapja pedig odasúgta, hogy
Nos, ugorjunk időben egy nagyot, és érkezzünk meg alig pár körrel a 2021-es Orosz Nagydíj vége elé. A futam alatt nem hagyott nyugodni a fenti jelenet, szinte biztosra vettem, hogy Norrisnak esze ágában sem lesz kijönni arra a 3-4 körre, hiába szakadt le az ég a verseny vége felé.
Miközben a mezőny egyik legtapasztaltabb pilótája, a hétszeres világbajnok honfitárs üldözőbe vette Norrist, a fiatal pilóta szentül hitte, hogy élete első futamgyőzelméért hajt, ekkora nyomás alatt persze az érzelmek gyakrota felülírják ilyenkor a realitást.
Egyértelműen eltaktikázták magukat, és hiába vette pártfogásába a csapat azonnal az ifjú versenyzőt, kinyilvánítva, hogy mindez közös döntés volt, a mutatvány ezúttal elmaradt...
és az sem lényegtelen, hogy ezúttal is ott autózott a második helyen, a „századosi rangot” most sem adták ingyen.
Lando is gazdag tapasztalatokkal térhetett haza, ezekből az egyik a türelem, a másik a taktikus versenyzés, na és a jó döntések sora a megfelelő pillanatokban. Rajongókból sem áll rosszul, hiszen a kétszeres világbajnok spanyol Alonso, vagy az LMP2-es kategóriát idén Le Mansban elhódító Habsburg Ferdinánd szintén feliratkozott a Norris-szurkolók egyre bővülő táborába.
aki a sajátját már elektronikusan postára is adta, mert nyílt titok, hogy fülig szerelmes a fiatal pilótába.
A nyitóképen: "A szívrabló és a százados", háttal Norris, szembe Hamilton. Fotó: Mclaren média